A szokásos, jól bevált adatokat, amik hétköznapi körülmények között eligazítanak bennünket, most mellőzöm.

Nem az a legfontosabb, hogy hány km-t tettem meg egy kép elkészítéséért, vagy hány órát ültem, vártam, esetleg áztam egy-egy jobb vagy gyengébb  minőségű képért. Sőt, még az is mellékes szempont, hogy ezekért hol, milyen díjakat kaptam. Kaptam-e egyáltalán? Miért és kinek fontos ez? Ha nekem nem, akkor megkockáztatom, Önnek sem.

Egyszerűen fényképezem a természetet, amit igyekszem a magam természetes módján megtenni. Élményeim egy kis részét - ezen a honlapon található képeimmel- megpróbálom Önnel is megosztani. Tudom, silány próbálkozás ez, de talán egyszer-egyszer a képek olyan pozitív élményt jelentenek Önnek is, melynek hatására holnap vagy holnapután ismét visszatér e fotókhoz. Ha így történik, ez nekem  is örömet  jelent, mert sikerült adnom valamit. Nem nagy dolgot, de nagy dolgok nem is születnek a világon. A kicsiket kell észrevenni, értékelni és megbecsülni. 

Különös lélek lakik egy természetfotósban. Úgy szeretne a világ része lenni, hogy közben észrevétlen legyen. Ne legyen rossz hatással a természetre, de jó hatással legyen a környezetére. Nem hibázhat, mert – áttételesen ugyan - minden hiba életeket kockáztathat. Úgy kell élnie, dolgoznia, hogy holnap visszanézve ne kelljen szégyenkeznie, de előretekintve meggyújtsa a remény lángját.

Értéknek csak akkor vélhetjük munkánkat, ha annak létrehozásakor nem romboltunk egyéb értékeket. Hisz’ a természet így is ezer sebből vérző, csendben szenvedő ősanyánk. Nem kell sok hozzá, hogy észrevegyük sajgó sebeit, és ha átérezzük kínját, még segíthetünk is bánatán. Ha nem használni akarjuk, adni-venni kincseit, hanem benne élni, akkor sokkal többel fog jutalmazni bennünket.

Nincs egyszerű dolgunk. A hangos, otromba világ tolakodón telepszik ránk és könnyen elfedheti érzékeinket. De egy kis tudatossággal felvértezve és félrevonulva a még itt-ott létező nyugalom és csend apró szigeteibe, bepillantást nyerhetünk a természet lelkébe. 

Mutatja az utat a csendben a lélek...

Balatonalmádi, 2007, április 8.

                                                                                            Novák László